2012. október 29., hétfő

Töklámpás, sütőtök-pite, Halloween

Hahó! :)

Pénteken Maleney (a következő fogadótesóm) nálunk töltötte az estét. Moziba mentünk, a Pitch Perfect című zenés-táncos vígjátékot néztük meg. Hát haláli volt! Annyit nevettünk rajta, nagyon vicces film.
Magyar előzetest sajnos nem találtam, de angolul egy rövid bemutató: http://www.port.hu/pitch_perfect/pls/fi/films.film_page?i_film_id=132814 :)

Jövő héten költözöm Malaney-ékhoz! Beszélgettünk arról, hogyan tartják ők azokat az ünnepeket, amiket majd náluk töltök. Én nagyon szeretem a különböző szokásokat, olyan érdekes látni, hogy más országokban ünneplik ezeket!

Az első ünnep, amit náluk töltök, a Hálaadás, November 22-én, az egyik legfontosabb nemzeti ünnep. Malaney mondta, hogy ilyenkor általában összegyűlik az egész család - Malaney két tesója is hazajön és egy hálaadásnapi vacsorát tartanak, aminek a legfontosabb eleme a pulyka. Emelett a pulykához felszolgált töltelék, áfonyaszósz, krumplipüré, zöldbab, sütőtöktorta.
Jól hangzik :) Ez lesz az első közös ünnep velük! Izgatottan várom!

Malaney mondta, hogy mostanában sokszor süt, szóval majd sok-sok finomságot fogunk együtt  készíteni, mert mondtam, hogy én is nagyon szeretek sütni. :)
Úgy érzem, jól kijövünk majd egymással!

Az őszi sportok most már mindenkinek véget értek, a versenyzők (Josie is) szombaton futottak utoljára Colorado Springs-ben. Ezen a versenyen az állam legjobb futói vettek részt. A sulinkat 8 lány és 2 fiú képviselte, Josie is futott. Szegény nagyon ideges volt reggel. Michele, Jeff és én mentünk szurkolni, már jó korán elindultunk. Michele-lel az 1. mérföld-nél szurkoltunk, majd a második mérföldnél vártuk őket, aztán a célhoz siettünk. (Persze mindenhova rohannunk kellett, mert olyan gyorsak voltak a futók.) A cél nagyon izgalmas volt! Végignéztük, hogyan sprintelik le az utolsó pár száz métert, hogy minél jobb időt fussanak és ha lehet, még több futót előzzenek le. A lányoknál 0,1 másodperccel nyerte meg az 1. helyezett! Az egész verseny alatt az a lány vezetett, akit az utolsó pillanatban hagytak le! Elképesztő volt látni! Sajnálom, mert tényleg szinte egyszerre értek célba, de hát csak egy nyerhet... Természetesen Josie is nagyon jó időt futott, a suliból az első lett.


A verseny után egyből jöttünk is haza.
Egy baráti párral egy mexikói étterembe mentünk vacsizni. Szeretem a mexikói ételeket, például a tortilla, burrito, chili vagy taco. Sok mexikói étterem van itt, de kínai és olasz is, és egy magyar étteremről is hallottam, de sajnos még nem voltunk ott.

Jövő vasárnap valamilyen magyar kaját készítek! Ha van valami jó ötletetek, kommentben írjátok meg! ;) Ez lesz az utolsó hétvégém Michele-éknél...

Vacsora után a suliba mentünk az improv show-ra. (=improvizációs show) Josie és Kellie is szerepelt. Hasonló, mint a színjátszó, csak nem betanult darabot adnak elő, hanem improvizációs játékokat játszanak, a nézőket bevonva. (Mint pl. a Beugró tévés műsor) Nagyon tetszett! Például volt egy olyan feladat, amikor 2 ember eljátszott egy szituációt 1 perc alatt, másik 2 embernek ugyanazt a szituációt kellett bemutatni fél perc alatt, majd 15 másodperc, aztán 5 másodperc alatt. Viccesek voltak :)

Ma délután Cross Country összejövetel volt, ahol lezártuk a szezont. Az edzők összefoglalták a fő eseményeket, és mindenki kapott egy kis ajándékot, emléklapot. Képeket és videót néztünk az elmúlt 2 hónap emlékezetes, vicces, néha szomorú vagy nehéz pillanatairól. Jó érzés volt végignézni, visszaemlékezni. És ezzel a sütizős délutánnal véget ért az idei Cross Country...





Jövő héten Halloween! És nincs igazi Halloween töklámpás nélkül, így ma este tököt faragtunk. Jake is átjött, lámpást készítettünk és sütőtökös pitét is sütöttünk. :)






Ha van időtök, süssetek ti is egy fincsi sütőtök-pitét Halloween-ra! :)

Puszi Nektek!

2012. október 22., hétfő

Hétfő

Heló! :)

Gondoltam írok Nektek, igaz, nem sok történt velem a legutóbbi bejegyzés óta, de úgyis szünetetek van, szóval beszámolok, hogy telt a mai napom.

Ma van Kellie szülinapja, 15 éves lett! :) Egy képeslapot csináltam neki, Josie-tól pedig egy bakelit lemezt kapott. Kellie nagyon szereti ezeket a hanglemezeket, gyűjti őket. És gramofonja is van! Hajdúszoboszlón a nagyszüleimnél láttam bakelit lemezeket. Retro dolog, de tök jó!

A suliban töri és angol tesztet írtunk ma. Szerencsére itt a tesztek feleletválasztósak, szóval viszonylag könnyen ment. Amúgy matekon és angolon a teszteket egy "clicker"-rel oldjuk meg, ami olyan, mint a mobiltelefon és abba kell beírni a válaszokat. Így a tanárnőnek nem kell semmit javítania, mert a válaszokat és az eredményeket egyből látja a számítógépén. (Jól hangzik, nem, Anya? :P)

Még mindig fura, hogy suli után egyből hazajöhetek. Annyira nyugisak így a napjaim! Ma is már 3-kor itthon voltam és nem is volt házim, szóval csak pihentem délután... :)

Képzeljétek, holnap Mitt Romney jön Coloradóba, egészen pontosan Red Rocks-ba. A házunktól odalátunk, szóval nagyon közel lesz. Szerdán pedig Obama tart beszédet itt. Tényleg nagyon közeleg a választás! November 6-án kiderül, ki lesz az elnök a következő 4 évben!

Jeff készített szülinapi mexikói vacsit: hallevest (levest! ;) ) és édes szószos husit rizzsel. Amúgy Jeff szeret főzőcskézni (mondjuk nem mindig sikerül neki, de a szándék a fontos és tényleg olyan aranyos, ahogy próbálkozik :) )

Holnap nekem suli, de ti lazítsatok! Na jó éjt! Puszi :)


Hétvége

Halihó!

Péntek reggel Jeff-fel Rotary gyűlésre mentem. Ez egy reggeli klub, a gyűléseket 7 órakor tartják Lakewoodban, egy golfpálya melletti kisebb étteremben. Nem sok tagja van, összesen 18, ma viszont még kevesebben voltak.

Találkoztam egy cserediák-jelölt lánnyal, Karly-val, aki jövőre akar cserediákként Spanyolországban vagy Argentinában egy évet eltölteni. Ő is 16 éves, mint én és nagyon aranyos. Remélhetőleg többször is fogunk találkozni még.

A klubbal reggeliztünk, kétféle reggeli közül lehetett választani, quesadilla és rántotta-kolbász volt a lehetőség. Én az utóbbi mellett döntöttem.
(quesadilla: http://www.nosalty.hu/recept/quesadilla-2-kreativ)
Amúgy a két lehetőség nagyjából egyforma volt, mert a quesadillában a tortilla tésztát rántottával és kolbásszal töltötték meg...

Prezentációt tartottam Magyarországról. Az előadás jól sikerült. Kis magyar varázst csempésztem a levegőbe. Mindenki élvezte és gratuláltak a végén. Mondták is a Rotarysok, hogy ez volt a legjobb prezentáció, amit cserediáktól hallottak. Jó érzés volt Magyarországot képviselni!



A gyűlés miatt az első 2 órán hiányoztam (Meg is fordult a fejemben, hogy talán gyakrabban is járhatnék Rotary-találkozóra... :P )
A suli elég gyorsan eltelt... Hozzá tudnék szokni az ilyen laza napokhoz!

Délután pedig tök-gurítást szerveztek a Cross Country-futóknak. Mindenki hozott magával egy tököt, amit kifestettünk, majd a suli melletti dombra felvittük. A hegy alján különböző Halloween-i figurák voltak felállítva, boszorkány, zombi, szellem... amiket gurítással el kellett találni. Nem volt olyan egyszerű, mert a tök sosem arra gurult, amerre kellett volna, de azért egy boszorkányt sikerült eltalálnom :P Annyiszor guríthattál, amennyiszer akartál - vagy ameddig a tök szét nem esett... :D A győztes pedig ajándékot kapott. Sajnos nem én nyertem, de jó móka volt.





Este a suliban az Alíz Csodaországban-t adták elő, amire mindannyian mentünk, Josie, Kellie, Michele, Jeff és én is. A tökös program már 4 órakor véget ért és mivel mindenki éhes volt, úgy döntöttünk a lányokkal, hogy akkor előtte elmegyünk a mekibe. (Mondjuk én annyira nem vagyok meki párti) Ott több ismerőssel is összefutottunk a suliból, valahogy mindenki a mekiben kötött ki...


A mekiből aztán visszamentünk a suliba. Úgy szeretem, hogy a sulinknak van egy hatalmas előadóterme! Egy nagy színpaddal, olyan, mint egy színház. A színjátszócsoport nagyon ügyes volt, mindenki nagyon jól játszott! Bár elég nehéz volt érteni, élveztem!


Szombat délelőtt csak itthon pihentünk. Délután jöttek az események...
Michele tesvére és a felesége jöttek hozzánk Nebraskából. A délutánt nálunk töltötték, bár én 2 órakor átmentem Christine-hez, nála készültönk az esti Halloween Partira.

A parti nagyon jó volt! Mindenki beöltözött, én boszorkány voltam :P


Sikerült néhány új embert megismerni a suliból, akikkel eddig még nem volt alkalmam beszélni. Valentin is jött, a másik cserediák a suliban, Németországból. Csocsóztunk, ping-pong-oztunk, aztán később Halloween-i nasit készítettünk: virslit tésztával betekertünk, majd megsütöttük és mustárral szemet rajzoltunk neki.


Filmet néztünk, együtt nevettünk vagy éppen ijedeztünk néha. A fiúk kifejezetten élvezettel hozták a frászt a félősebbekre...




 Később a kandallóba is begyújtottunk és S'More-t sütöttünk. Mindenképpen próbáljátok ki egyszer, muszáj megkóstolnotok! Valentin most evett először és neki is nagyon bejött! :)


Halloween egy tök jó ünnep! Jövő héten egy kísértetházba megyünk a cserediákokkal. Elvileg pókok, kígyók is várhatók... Huhú...

Vasárnap színházba mentünk Michele-lel, Kellie-vel és Josie-val. Csak 4-en mentünk, mert a jegyeket már januárban lefoglalták és akkor még nem tudták, hogy én is velük fogok élni. Szóval én mentem Jeff helyett. (Mondjuk ő annyira nem is bánta) Egy musical-t néztünk, Memphis-t. Colorado egyik legnagyobb színházában adták elő, nagyon látványos volt. Teljesen rendezett és minden színésznek remek volt a hangja! A színpad mellett kivetítették a szöveget, pont, mint a feliratos filmeknél (valószínűleg a süketeknek), ami azért nekem is segített...



Szóval jól telt a hétvége! Nektek holnap és kedden is szünet, sajnos nekünk menni kell suliba... A következő szünet Hálaadáskor lesz novemberben, még egy hónapot várni kell rá...
Mindenesetre ti élvezzétek, pihenjetek és olvassátok a blogomat! :)

Puszi!!!!


2012. október 18., csütörtök

Halloween

Sziasztok!!!

A héten már nincs futás, igy jóval előbb hazaérek. Jó is, legalább most valamivel több időm van, már 3 órakor itthon vagyok.

A suliban a héten mindenből tesztet írunk, mert most van a szemeszter fele.

Tegnap nem kellett iskolába menni, így itthon pihentem. Annyira jó volt! Egyedül voltam itthon egész nap, filmet néztem, zenét hallgattam, lazítottam. :)

Holnap reggel Rotary-ra megyek Jeff-fel. Mivel 7 órakor tartják, az első 2 órán hiányozni fogok. (Gyakrabban is mehetnék gyűlésre...) Magyarorszagról tartok majd előadást.

Amúgy itt most minden az elnökválasztásról szól. Minden nap valamilyen politikai műsor van a tévében, a youtube-on minden videó elején politikai hirdetést van és mindenki erről beszél, még a suliban is! Ez fura, mert nálunk azért nincs szó politikáról az iskolában... Egy szavazást is tartottak a diákok között, hogy kit választanának és egyet értenek-e a jövőbeli tervekkel. November 6-án lesz a választás, és bár engem nagyon nem érint, azért kíváncsi vagyok, mi lesz az eredmény.

És eljött a Halloween-időszak! Szombaton Christine Halloween partit rendez, nagyon izgatott vagyok miatta! Beöltözünk, filmet nézünk, sütizünk és a kandallóba tüzet gyújtunk. :) Már nagyon várom!

Vasárnap pedig szinházba megyünk! Örülök neki!

Nektek is legyen szép hétvégétek! Nézegessetek képeket a galériában, töltöttem fel párat! :)

Puszi!!!

2012. október 15., hétfő

Papke

Hello! :)

Szombaton az estét a második fogadócsaládomnál töltöttük: Lisa, Steve és Malaney Papke. Egy nagyobb lányuk és fiuk is van, de ők egyetemen tanulnak, szóval nem laknak otthon.

Délután Malaney, Josie, Kellie és én bowlingozni mentünk. Egyikőnk sem nagy játékos, de azért jól éreztük magunkat :)

Malaney amúgy 9.-es és ugyanabba a suliba jár, mint mi. Ha átköltözöm, Kenna-val, egy végzős lánnyal járunk majd iskolába és mivel mindegyikük úszik a télen, ezért együtt is megyünk haza.

Visszatérve a szombathoz... Bowling után vacsizni visszamentünk Malaney-ékhoz. Lisa készített vacsit: LEVEST! Már egy jó pont nekik! ;D Azt mondták, ők azért gyakran szoktak levest enni. Jajj de jó! :)

Mi pedig sajttortát vittünk desszertnek, amit délután sütöttünk.

Aztán egy kártyajátékot játszottunk és dominót és körbevezettek a házban is, megmutatták a leendő szobámat. Jó lesz, nagyon aranyosak, kedvesek! :)

A hálaadást, a karácsonyt és a szilvesztert is már velük fogom tölteni.
Kíváncsian várom az itteni szokásokat, hagyományokat, hogyan tartják ezeket az ünnepeket itt Amerikában.

November 10-én költözöm! Csak pár hét!

Lassan megint pakolhatom is a ruháimat...


2012. október 13., szombat

2 hónapja!


Helloo!

2 hónapja vagyok itt Coloradóban! Gyorsan telik az idő!
Remélem sokan olvassátok a blogomat! Így legalább ti is beleláttok az amerikai életbe :)

1 hónap múlva költözöm a következő fogadó családomhoz! Jó is, rossz is... Michele, Josie, Kellie és Jeff nagyon aranyosak, mindegyikőjükkel jól kijövök. Fura, hogy hamarosan nem velük fogok lakni. Ma este vacsizni megyünk az új fogadócsaládomhoz. Még nem találkoztam velük, kíváncsi vagyok rájuk!

Tegnap véget ért a Cross Country futás. Utoljára futottunk, hihetetlen.
Emlékszem, először nagyon nehéz volt itt futni a szárazabb levegő miatt és a hegyek, dombok is megnehezítették, de egészen belejöttem.

Az 5 km-es távon 10 percet javítottam a saját időmön!
És azért jók voltak azok a csapatvacsik, hiányozni fognak! Mrs. Porter is nagyon aranyos volt, minden verseny előtt kaptunk valami kis ajándékot és jógáztunk.

Szerdán Grace spagetti-muffint sütött a csapatnak. Úgy nézett ki, mintha spagetti lett volna a muffinon (először meg is lepődtem, gondoltam 'hű, ennek érdekes íze lehet'), de a "spagetti" cukormáz volt, a "húsgolyó" Ferrero Rocher, a "ketchup" pedig lekvár :D

Jól néz ki, nem? :D

Csütörtökön nálunk tartottuk az utolsó csapatvacsit, ami nagyon jól sikerült, sokan voltunk. Mindenki itt volt, fiúk-lányok. Sajtos makarónit rendeltünk, a többiek hozták a desszertet. És mályvacukrot is sütöttünk. :)


Tegnap futottuk az utolsó versenyt... Amikor eldördült a startpisztoly arra gondoltam, hogy miután ezt lefutottuk, vége...

Sok jó élményem volt a Cross Country futás alatt!

Cross Country csapat 2012 :)


Jógázások

Csapatvacsik


Közös imádkozások a versenyek előtt :)

Szóval vége... De így legalább több szabadidőm lesz majd...

No hamarosan írok!

Pihenjetek ti is a hétvégén!

Puszi!!!!


2012. október 8., hétfő

Hétvége

Hello!!! :)

A hétvégét itthon töltöttük, behúzódtunk a meleg lakásba, jó volt egy kicsit pihenni. A leckével is nagyjából sikerült magamat utolérni...

Vasárnap Michele palacsintát csinált! Előtte pont arra gondoltam, milyen szívesen ennék palacsintát... Bár nem olyan volt, mint nálunk, itt vastagabb és kisebb és nincs töltelék, hanem sziruppal eszik.

Este közösen játszottunk egyet és almás-morzsás sütit ettünk, fagyival, ami nagyon finom volt!


Megtaláltam magyarul a receptet, szóval ha van kedvetek és időtök és a kép láttán ti is megkívántátok, próbáljátok ki, egyszerűen elkészíthető: http://www.mindmegette.hu/almas-morzsasuti.recept
Érdemes megkóstolni! :) Mi melegen ettük, vaníliafagyival ;)

Ma jó napom volt a suliban, az angol tesztem 100%-os lett, szóval nagyon boldog vagyok :)

Cross Country futás után pedig mivel mindenki jól teljesített pénteken, Mrs. Porter almáspitét hozott nekünk. Olyan aranyos! :) Ezekért szeretek a csapathoz tartozni!

Délután Yogurt Land-ba mentünk, ami mindig nagyon jól telik! :)
Ma sütőtök-pite izű joghurtot ettem! Bármit is gondoltok most, nagyon jó volt! :D

Sajnos ez az utolsó hét Cross Country futáson. Csütörtökön nálunk tartjuk az utolsó csapatvacsit. Mindenki jön, fiúk-lányok. Mi készítjük a vacsit, a végzősök gondoskodnak a desszertről. A 9.-esek hoznak mályvacukrot, a 10.-esek kekszet, a 11.-esek pedig csokit és S'more-t sütünk. :) (Az az édesség, amiről már korábban írtam a blogban - Szept., Orientáció)

De azért itt is egy kép róla:

S'more

Amúgy szerencsére visszajött a jó idő, elég meleg volt ma. A héten hasonló idő várható. Örülök neki, az a pénteki fagy kicsit megijesztett...

No hamarosan írok! Legyen szép hetetek! Puszi!!! :)

2012. október 6., szombat

Időjárás

Halihó!

Tegnap reggel amikor felébredtem és kinéztem az ablakon csak annyit láttam, hogy borítja a fákat, utakat, fehér minden. Gyorsan át kellett gondolnom, milyen hónap van...



Nem gondoltam, hogy már októberben havat látok, nem is nagyon hoztam meleg ruhákat, úgyhogy azt hiszem ideje egy bevásárlást tartani... 

A levegő is hirtelen lehűlt, egyik nap még 25 °C volt, most pedig csak °C...

Viszont ekkor még nem gondoltam arra, hogy délután futóversenyünk lesz... 2 fokban!!!
Akkor tudatosult bennem, amikor suliba menet megéreztem a hideget. Hát az iskolában egész nap azon gondolkoztam, hogyan fogom lefutni, ugyanis egyenruhában kell futni, ami rövidgatya, ujjatlan!!!

1 órakor indult a busz, viszont mi csak háromnegyed 5-kor futottunk... Szerencsére a buszon fűtüttek, de amint kiszálltunk megint megcsapott a hideg.
Sajnos semmilyen meleg helyre nem tudtunk menni, semmi épület nem volt, ahol várakozhattunk volna, így olyan közel ültünk egymáshoz, amilyen közel csak lehetett és kb. 3 pléd volt rajtunk. Mialatt így vártunk, zenét hallgattunk, hangosan énekeltünk, csak hogy eltereljük a figyelmünket a hidegről. És ezalatt még mindig arra gondoltam, hogy nemsokára ott kell hagyni a meleg takarót és le kell vetkőzni. Még a gondolattól is kirázott a hideg. Csak az járt az eszemben, milyen jó lesz majd otthon a forró fürdő, aztán a kandalló mellett forró teával.
Aztán hála istennek, Mrs. Porter mondta, hogy futhatunk pulcsiban, csak az egyenruhának felül kell lennie. Így azért már jobb volt... És a rajtnál bemondták, hogy a célban mindenkinek forró csoki jár! Hát a futás alatt csak a cél és a forró csoki lebegett a szemem előtt! :D

Sikerült mindenkinek lefutnia, és varázslatos módon még a saját rekordomat is megdöntöttem. 2 percet javítottam az időmön, az 5 km-t 27 perc alatt futottam le...

Michele-lel jöttünk haza, a kocsiban jól befűtöttünk, itthon pedig a meleg kandalló mellett élveztük az estét. :)

2012. október 4., csütörtök

Szokások

Hejjhó!

A rajz óra elég laza, többnyire csak beszélgetünk a lányokkal. Egyik nap a szokásokról volt szó és Jen mondta, hogy náluk szinte mindig üres a hűtő, mert mindig elmennek valahova. Reggel pedig útközben a suliba vesz valamit. És ezért általában csak 3 HETENTE mennek el bevásásolni... Mondta, hogy 2 hete összeírta, mire van szüksége a boltból, de mivel azóta nem voltak vásárolni, a cetli még mindig a konyhában van... :D Ez elég vicces, de szörnyű is... 
Mi is sokszor csak beugrunk enni valahova vagy rendelünk. Michele nem igazán szokott főzni. 
(Bár a "főzés" annyit jelent csak, hogy a mirelit kaját a sütőben megmelegíteni...)
Itt szinte mindenmirelit amugy... Még a szendvics is! Ha azt akarsz vinni a suliba, akkor reggel kiveszed a hűtőből és ebédre kiolvad...
És fura, de péksütit még nem láttam itt... Nem tudom miért...
Egyik szombaton Michele kérdezte, mit ennék reggelire, palacsintát vagy esetleg gofrit. Annyira megörültem, mert imádom a palacsintát, aztán kiderült, hogy itt az is porból készül :D ÁÁÁ!!!

Igazán nem tudom, hogy nevessek-e vagy sírjak...
Néha már sok ez a gyorskaja, küldhetnétek valamit otthonról! :D Valami rendeset... :P Főleg a leves hiányzik, mert itt NEM ESZNEK LEVEST! Hétvégén viszont csináltam levest, annyira jólesett úristen!!! Azt hiszem ezt be is fogom vezetni... Jeff is evett belőle, de mondta, hogy azért ő nem tudná elképzelni minden napra...

Oh drága Amerika :)

2012. október 1., hétfő

Homecoming

Halihó!!!

A Spirit Week miatt volt pár laza napunk a suliban. Hasonló volt, mint nálunk a diákdiri választás hete.
A végzősök minden napnak nevet adtak, pl. Amerika-nap, neon, jaguar... és mindenki ez alapján öltözött.



A 7. órákban különböző programok voltak: focimeccs, amin a lányok fociztak és a fiúk voltak a "szurkolólányok", röplabdameccs, amin fordítva, a fiúk játszottak. A játék közben pedig cukorkákat dobáltak nekünk.
Szavazhattunk bálkirályra és -királynőre. Mindenki a saját évfolyamából jelölhetett meg 4 fiút és 4 lányt.
Egy randizós játékot rendeztek a jelölteknek: egy fiú vagy egy lány ült a fal egyik oldalán és kérdéseket tett fel a másik oldalon lévőktől. Pl. mire változtatnád meg a neved, mire vagy a legbüszkébb, utánozd annak az állatnak a hangját, ami lennél... És a végén választott. Haha, vicces volt!


Pénteken a Homecoming focimeccsen játszottak a focistáink egy másik iskola ellen.
Előtte viszont egy versenyen futottunk, amin először futottam le az 5 km-t 30 percen belül! Szóval nagyon örülök :)
A futásról mentünk a meccsre, útközben pedig beugrottunk burrito-ért és shake-et is vettünk. Csokis-narancsos shake-et ittam, különleges volt, szerintem finom!

A meccsen szinte mindenki részt vett a suliból, jó volt együtt szurkolni. A fiúk nagyon jól néztek ki abban a mezben :D
Már nagyon izgatottak voltunk a másnapi Homecoming bál miatt, egyeztettük, kinek milyen lesz a ruhája, a sminke...
A végén pedig hatalmas győzelmet arattunk! 3 touchdown egymás után!
A félidőben felvonultak a király-, királynőjelöltek és bejelentették a győztes párt :)




Szombat reggel Michele és Kellie a "Color Me Rad" rendezvényen futottak.
Mindenki fehérben indul és a futás közben festékeket szórnak rájuk, mókás volt. Josie, Jeff és én csak szurkoltunk, a végén viszont mi is elég színesek lettünk; az arcunk, a hajunk és minden ruha, amit viseltünk.




Délután a táncra készültünk, Jake fél 5-kor jött át, együtt mentünk Christina házához.




Kb. 20-an jöttünk össze, fiúk-lányok.
Először képeket készítettünk. Mindig olyan jó volt nézegetni a bálok előtt készített fotókat! Olyan jó érzés volt ott lenni velük! :) Nagyon szupi képek lettek! (A cipők csak a kép erejéig funkcionáltak)



Együtt vacsiztunk, mindenki hozott valamit.
Aztán a suliba mentünk, ahol 8-11-ig volt a tánc.
Minden lány cipő nélkül táncolt. Néhány szám alatt mindenki együtt táncolt. Sokszor egy hatalmas körbe álltunk és mindig mások táncoltak a kör közepén, volt, aki break-elt...
Nagyon jó volt, igazi amerikai iskolai bál!

A tánc után visszamentünk Christina-ékhoz. Páran ott is aludtak, mi hazajöttünk.

Vasárnap délben a cserediákokkal találkoztunk Denverben. Néhány órát egyött töltöttünk. Együtt kajáltunk, sétáltunk, beszélgettünk. Jó volt megint látni őket!
Szeretek velük lenni, a cserediákokkal lehet a legjobban megosztani az élményeket.




Ma csapatvacsi volt Morgen-éknál, suli után mentünk hozzájuk. Jól sikerült, szeretem ezeket az estéket.

Hihetetlen, de 2 hét múlva vége a Cross Country-nak. Még gondolkozom, milyen sportot vagy klubot válasszak télre...

No jó éjt! Puszi Nektek!!!